Hírek - 2022. április 29.Megcsalás vagy megbocsátás?
Geszthy Veronika játszotta már ezt a szerepet magyarul a fővárosban tíz éve, ám ez a mostani előadás más, hiszen az eredeti, német verzió alapján tavaly elkészült szövegkönyvre támaszkodik. Ahogy megfogalmazta, amikor az ember az anyanyelvén játszik, akkor sokkal több színt, érzelmet, viselkedésbeli árnyalatot tud megmutatni a színpadon. Béres László rendező Madelaine szerepét erőssé, jelentőssé tette ebben az előadásban. Minden rezdülését, lélekharcát meg kell mutatnia ennek az asszonynak, s ez tőle átélésben, a színészi eszköztár színességében, mélységeiben, őszinteségben sokkal többet követelt, mint az eddigi operettszerepei. Neki ez a belső munka a tavalyi próbák alatt nagy szerep-utazást jelentett. Most is abból táplálkozik, a magyar nyelvű felújító próbák közben.
Arra a kérdésre, melyik a kedvenc dala az előadásból, azt felelte, az a szám, amikor Madelaine rádöbben, miért is megy a férje a Savoy báljára, és elhatározza, hogy mindezért revansot vesz. A legcsalfább törvény a hűség című sanzon Geszthy Veronika szerint egy asszony lázadása is egyben, aki nem fogadja el, hogy a nőnek szemet kell hunyni. Sok színt, izgalmas lélekutat lehet az előadásban tolmácsolni. A zene, a dal nem elfedő, kiegészítő réteg, hanem szerves segítője az érzelmek kifejezésének, a lélekábrázolásnak a szituációkban, mégis tele van csodás dallamokkal, slágerekkel. Ez köszönhető Ábrahám Pál zsenialitásának.