Hírek - 2021. június 18.István király: kié lesz a trón?

Újabb előadás került színpadra A szabadság évadából! Megtartották a munkabemutatóját Sík Sándor István király című művéből készült tragédiának a Soproni Petőfi Színházban. A címszereplő a Kossuth-díjas Boráros Imre, a rendező a Jászai-díjas Pataki András. A rendkívül látványos, korhű jelmezeket Húros Annamária tervezte. A darab ősszel látható felnőtt és középiskolás bérletben. 

Nem csökkentette a tempót, az intenzív munkát a soproni színház az elmúlt hónapokban sem. Az Emigránsok, a Széchenyi, az Ördögölő Józsiás produkciók után elkészült a következő évad negyedik felnőtt bérletes bemutatója. Érdekesség, hogy az Emigránsok szerepel a most zajló kisvárdai fesztivál versenyprogramjában, az Ördögölő Józsiás július 4-én Esztergomban, majd később Szigligeten látható. Az István király pedig a hétvégén Pécselyen és Kémesen vendégszerepel. A Bál a Savoyban revüoperett, amely ugyancsak A szabadság évadában tekinthető meg, szintén elstartolt a stábbal együtt, hiszen már próbálják a német nyelvű barlangszínházi előadást, így júliusra ez a produkció is elkészül. 

Az István király a Soproni Petőfi Színház, a Forrás Színház, a Zentai Magyar Kamaraszínház és Komáromi Jókai Színház koprodukciójaként került színre. A darab szent királyunk utolsó napjairól és a trónöröklés történelmi eseményéről szól. Üzenetében pedig reflektál az idei Hűség évadának tematikájára, illetve folytatása annak. Pataki András pályafutásához szorosan hozzátartozik ez a mű, ötödik alkalommal rendezi meg, készített tévéjátékot is a tragédiából. Úgy érzi, ez a darab mindig hordozza azokat a fontos, ma is aktuális gondolatokat, amelyek nyomán értelmezhető, megélhető történelmünk, helyünk, identitásunk, kereszténységünk az országban, Európában. Ez szintén része a szabadságunknak.

A történet szerint 1038-ban járunk. Nagyboldogasszony ünnepére készül Székesfehérvár. Ez a király utolsó napja. A polgárháború küszöbén áll az ország. Egy monumentális, erős, hatalmas, rendíthetetlen uralkodó és személyiség kiszolgáltatottságában szembenéz a halállal, egész életművének kárba veszésével. Kinek adja a koronát, kit válasszon utódjául? A keresztény Orseolo Pétert vagy az Árpád véréből származó, de pogány életet élő Vazult? A keresztény Magyarország alapjait lerakó István nehéz döntés előtt áll. István felajánlja Szűz Máriának a koronát, Isten kezébe teszi az országot.

Sík Sándor művének elkészülése után így nyilatkozott erről a Nemzeti Újságnak: "István királyomban megpróbáltam a szent király alakját, mint a magyar történelem legnagyobb problémájának megoldóját, egy óriási, emberi erőt fölülmúló feladatnak cselekvő és szenvedő egyetlen hősét nézni... Ebben a fölfogásban Szent István a szó legigazibb értelmében emberfeletti ember, aki nemcsak megérzi nemzetének legnagyobb, századokra kiható történeti problémáját, hanem messze megelőzve korát, az egyszer s mindenkorra érvényes egyetlen feleletet is meglátja: a magyarságnak mindenestül kereszténnyé, azaz nyugativá, műveltté, lelkivé kell lennie, de ugyanakkor mindenestül magyarnak is maradnia. Ebből fakad helyzetének tragédiája."

Az előadásban István királyt a Kossuth-díjas Boráros Imre alakítja. Gizellát Rudolf Teréz játssza. Vazult a Jászai-díjas Kovács Frigyes formálja meg. Orseolo Péter szerepében Pintér Gábor, Aba Sámuelként Savanyu Gergely látható. Gyöngy Szőcs Erika, Sebös Marosszéki Tamás, Anasztáz Farkas Tamás, Buda úr Major Zsolt, Szalók úr Wisher Johann, Gotthárd lovag Nagy Gábor, Sámán Kósa Zsolt lesz. A díszlet, a rendező Pataki András (Jászai-díjas) munkája. A jelmeztervező Húros Annamária. 

Kié lesz a trón? - négy képben: 

Gizella és István: Rudolf Teréz és Boráros Imre
Gyöngy és Vazul: Szőcs Erika és Kovács Frigyes
Orseolo Péter és Aba Sámuel: Pintér Gábor és Savanyu Gergely
A király döntött: Boráros Imre
Fotók: Pomezanski György