Hírek - 2021. január 10.Széchenyi és Németh László

- Szeretnénk idevágó és Sopronhoz köthető tartalommal megtölteni az évadot. A hűség szólhat barátságról, nemzetről, közvetlen a szülőföldről, hitről, keresztény kultúráról, annak értékeiről  - mondta Pataki András, a színházat működtető Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft ügyvezetője, amikor a járványhelyzet előtt meghirdették az idei szezont. Ennek szellemében a leghűségesebb város teátrumában holnap elkezdik próbálni Németh László Széchenyi című történelmi drámáját, amely a legjelentősebb hazai drámaíró műve a legnagyobb magyarról, Sopron első díszpolgáráról. A rendező Csiszár Imre Kossuth-és Jászai Mari-díjas, kiváló és érdemes művész, aki szerint párhuzam fedezhető fel Németh László és Széchenyi István gondolkodásmódja között. Amit képviselnek, az korszakokon túl képes hatni, sőt, akár társadalmi változásokat elérni. Bővebben itt.   

– Németh Lászlónak ez a darabja önéletrajzi ihletésű, minden sorából kiszól az író, magáról ír. Erős, nagy, ellentmondásos személyiségekről szól a dráma, s ugyanilyen ember volt a maga korában Németh László. Olyan gondolatokkal, amelyek renitenssé, ellenőrzötté, cenzúrázottá tették őt. Ugyanezzel a problémákkal küzdött Széchenyi is. Kettejük gondolkodása furcsa egyezést mutat. Németh László nem nagy történelmi személyiség, de hasonló tisztelet övezte, jellemezte mint klasszikus írót, akár Széchenyit a maga idejében politikusként. Furcsa, érdekes egyezés fedezhető fel a korok között. Az a Magyarország, amikor Németh László írja ezt a művét, ugyanolyan félő, a gondolkodó, filozofikus elmének nem kedvező, attól erősen tartó, mint Széchenyi korában. Ezektől az emberektől, a Széchenyiktől, Németh Lászlóktól fél az a rezsim, amelyben élnek, tehát megfigyeli őket. Amit képviselnek, az korszakokon túl is képes hatni, sőt, akár társadalmi változásokat elérni - mondta honlapunknak a nyári évadzáró-évadnyitó társulati ülésen Csiszár Imre, akit ismerősként üdvözölhetnek többen a városban.

Legelőször 2003-ban rendezett a soproni színházban. Ekkor Ödön von Horváth A végítélet napja című művét állította színpadra. Majd a következő esztendőkben is vállalt itt munkát. Jean Anouilh Becket avagy Isten becsülete (2005), Reginald Rose Tizenkét dühös ember (2006), Márai Sándor A gyertyák csonkig égnek (2008), N. Richard Nash Az esőcsináló (2010) című darabjai készültek az ő vezetésével. Utoljára  Albert Camus A félreértés című drámáját rendezte a teátrumban 2011-ben.

Most nagy örömmel vállalta, hogy Németh László ritkán játszott művét színpadra állítja Sopronban. Nem aktualizálja, modernizálja a darabot , a saját korában, a döblingi elmegyógyintézetben játszódik majd a történet, amely Széchenyi utolsó napjairól, óráiról szól. 

A címszereplő Széles Tamás lesz, Goldmark doktort Kovács Frigyes alakítja. Játszik a darabban Nagy Gábor, Pelsőczi László, Boráros Imre, Horányi László, Szőcs Erika, Marosszéki Tamás, Papp Attila, Savanyu Gergely, Wischer Johann, Galkó Balázs, Major Zsolt, Szabó László, Kiss Noró.

Háttér a darabról, a készülő előadásról, Széchenyi és Sopron kapcsolatáról:

http://www.soproniszinhaz.hu/hirek/1568-szechenyi-az-igazsagszereto-ember.html

Széchenyi szerepében Széles Tamás látható