Hírek - 2020. szeptember 23.Fényév távolság A padláson

A szellemeket csak azok láthatják, akiknek a szíve olyan romlatlan és tiszta, mint a gyermekeké. Így kell eljutni arra a csillagra, ahol az álmok és az emlékek élnek. Mert kell egy hely, ahol minden szólam hallható. Ez a hely most egy soproni padlás. Gőzerővel zajlanak az évadot megnyitó félig mese és félig musical próbái a leghűségesebb város teátrumában. A Fényév távolság című dal a stáb nagy kedvence. Az pedig, hogy 25 tagú zenekaros kísérettel szólalnak meg minden egyes előadáson a legendás slágerek, a darab történetében egyedülálló. A produkciót október elejétől tekinthetik meg a nézők. Próbán jártunk, a kulisszák mögé pillantottunk be. 

Pataki András rendező meghagyta a mesés vonalat a műben, ugyanakkor időben visszavitte a szereplőket 1986-ba, amikor Presser Gábor és Sztevanovity Dusán megírta A padlás dalait. A darabot két év múlva játszotta először a Vígszínház, ekkor Horváth Péter író is csatlakozott a munkához. Azóta szinte minden színház bemutatta ezt a művet.

Pataki András, a most készülő soproni előadás rendezője a próbán arra kért mindenkit, hogy a helyzetek eljátszása mellett a dalok előadásában is legyen jelen az a törekvés, hogy ez a történet nemcsak mese, hanem az élet fontos kérdéséről szól. Mi a célja az emberi létezésnek, mi rejtőzhet a fényeken túl? Ez a gondolatiság ütközik majd meg sok humort, poént magában hordozva az akkori szocialista, materialista közeggel. A transzcendens világban viszont van élet a halál után.   

A próbán a szellemeket alakító Kisfaludy Zsófia, Savanyu Gergely, Orbók Áron, Kiss Noró szemmel láthatóan nagy kedvvel, hatalmas energiával játszott, énekelt, akárcsak a főszereplő Papp Attila és Molnár Anikó, akik lubickolnak a szerepeikben. Páros dalaik élményszámba mentek. A Mamókát alakító Szőcs Erika spanyolos hangzású szólója temperamentumához illően hatott. Major Zsolt Témüllerként jeleníti meg, kié is a pálya az időn túlmutatóan. Kovács Frigyes Detektívként remek párost alkot az Üteggel, azaz Rovó Péterrel. Révész szerepében Marosszéki Tamás mutatja meg újabb színészi arcát.  A Robinson alakító Füsi Zsolt még break-elemeket is felvonultat, de erről egyelőre nem lehet  többet elárulni. Ami biztos, Oberfrank Péter vezényletével nem akármilyen hangzásvilágot jelenít majd meg a zenekar, szinte új dimenzióba emeli a művet. A Fényév távolság című legendás szám motívumai kísérik az előadást, a darab ikonikus dala önálló slágerré nőtte ki magát az elmúlt évtizedekben. Szinte alig akadt olyan televíziós vagy rádiós kívánságműsor, amikor ne hangzott volna el. A népszerűségére jellemző, hogy Kaszás Attila emlékét őrizve örökzölddé vált. A Balatontól, a Fertő tavon át egészen a görög tengerpartig a hajózó, vitorlázó magyar turisták többször ezt a slágert választják aláfestésnek, amikor a végtelennek tűnő vízről készítenek fényképes, videós felvételeket. "Ott a tenger, itt az én hajóm."
     
A soproni előadásban a Rádióst alakító Papp Attila énekli majd ezt a számot, amely a produkcióban közreműködő Liszt Ferenc Szimfonikus Zenekar tagjainak is a nagy kedvence. Persze a Szilvásgombóc mellett, hiszen ebben az előadásban még ennek az ételnek is lelke van. 

A padlás stábja jövő hét közepén mutatkozik be a sajtónak, hogy a közönség nagy várakozása mellett elinduljon soproni hódító útjára. Fotók a próbáról itt: