Az Esztergomi Várszínház produkciója A nagyrahivatott Film

TÓTH-MÁTHÉ MIKLÓS


A nagyrahivatott


dráma két felvonásban


Bakócz Tamás esztergomi hercegprímás sorsa, élete nem csak
Esztergommal, hanem az országgal is összefonódott, így az előadás
országos érdeklődésre is számot tarthat. A produkció remek
lehetőséget nyújt arra is, hogy ne csak a felnőtt közönség, hanem a
fiatalság - akár rendhagyó történelem órák keretében - ismerkedjen
meg egy olyan személyiséggel, akinek szerepe és mindaz, amit
képviselt mennyire volt példaértékű egy igencsak feszült, az ország
sorsát hosszú időre befolyásoló, meghatározó politikai helyzetben.
Egy kerékgyártó fiáról szól ez a darab, aki majdnem pápa lett. A szerző
Isten szolgáját, a korával és önmagával vívódó személyiséget akarta
bemutatni egy olyan történelmileg nehéz helyzetben, amikor látható,
Bakócz Tamás igazi reneszánsz ember volt. Ez is kiderül az előadásból,
amely a kiemelkedő színészi erőre támaszkodva kis térben,
kamaraközegben is remekül és hatásosan játszható.
Szakonyi Károly recenziója szerint a darab a következő lényeges
kérdéseket feszegeti: Tudunk-e torzsalkodás nélkül, vállvetve
összefogni nagy célokért? Tudjuk-e önös érdekeinket alárendelni
a közösség javának? Vajon mindig meggyőződésünk szerint
cselekszünk-e, vagy a nagyravágyás, az előmenetel lehetősége
elhallgattatja bennünk a lelkiismeret szavát?


Szereplők:
Bakócz Tamás – HORÁNYI László (Jászai-díjas)
II. Ulászló – IVASKOVICS Viktor
Dózsa György – SZINOVÁL Gyula
Zápolya János – BESZTERCEI Attila
Bornemissza János – KASZÁS Mihály
Erdődi Péter – BENEDEK Gyula
Bakócz Katalin – FEKETE Réka Thália
Váradi Márton – PONTY Tamás
Vajai Ferenc – STUBNYA Béla
Futár – SMÁL-SZILAJ Gábor
Tervező:
Ondraschek Péter | Szűcs Zsolt | Zanotta Veronika
Rendező:
Árkosi Árpád (Jászai-díjas)
 

Előadások:


  • 2021. szeptember 5. vasárnap 18:00 - Liszt Központ - Bérleten kívüli