Dés László – Nemes István – Böhm György – Korcsmáros György – Horváth Péter Valahol Európában musical

Radványi Géza és Balázs Béla azonos című filmje alapján

A második világháború végén járunk, valahol Európában. Szüleiket vesztett, éhező, bandákba verődött gyerekek csavarognak az országutakon, hogy megélhessék a másnapot. Egy olyan szörnyű világba születtek bele, amelyet éppen a szüleik zúztak porrá. De – ahogy Ady fogalmazza az első nagy rettenet idején – „az Élet él, és élni akar”: a gyerekeket is hajtja a kényszer és a vágy. A sok apróbb és nagyobb kegyetlenségen és embertelenségen végül úrrá lesz a rend, amelyet az emberi tisztességben és a közösség erejében lelnek fel. Ám úgy tűnik, áldozat nélkül nem megy: a kis Kuksit senki sem felejtheti el…

A musical előadása a Proscenium Szerzői Ügynökség Kft.-vel kötött megállapodás alapján valósul meg.

Szereplők:

Kuksi – Szokodi Roland / Szilágyi Dávid
Szeplős – Ella Márk / Csiszér András
Sutyi – Scheer Félix Dominik / Varga Tamás Róbert
Csóró – Boda Bálint / Hegedűs Csanád
Professzor – Keserű Péter Botond / Hegedűs Levente
Pötyi – Nagy Tina / Aranyos Boróka

Bandatagok:

Kustor Dorottya, Kisfaludy Róza, Papp Georgina, Pendersen Mia, Papp Zsuzsanna Cserne, Molnár Anna,Horváth Ábel, Uzonyi Dávid –
Karacs Lili Anna, Kárpáti Kincső Anna, Fábián Blanka Makár Eszter Lara, Kerekes Kamilla, Vágány Luca Sára, Divós Dóra, Pócsi Csenge, Grubits Flóra, Grubits Lóránd –

További szereplők:

Simon Andrea, Szalai Dóra, Szupper Fanni, Szénási- Rovó Diána, Vida-Veres Imola, Majnovics Vera, Schiberna Katalin, Weisinger Hajni, Kiss Noró, Betuker Botond, Szarka Róbert, Szabó László, Horváth Dávid –
*********** – ***********
ALKOTÓTÁRSAK –
*********** – ***********

Előadások:


  • 2020. szeptember 11. péntek 20:00 - Fertőrákosi Barlangszínház - Bérleten kívüli
  • 2020. szeptember 11. péntek 16:00 - Fertőrákosi Barlangszínház - Bérleten kívüli
  • 2020. szeptember 10. csütörtök 20:00 - Fertőrákosi Barlangszínház - Bérleten kívüli
  • 2020. január 9. csütörtök 19:00 - Petőfi Színház - Berzsenyi bérlet
  • 2020. január 9. csütörtök 15:00 - Petőfi Színház - Herbszt bérlet
  • 2020. január 7. kedd 17:00 - Petőfi Színház - Roth - Porpáczy bérlet
  • 2020. január 7. kedd 12:00 - Petőfi Színház - Handler bérlet
  • 2019. december 29. vasárnap 19:00 - Petőfi Színház - Bérleten kívüli
  • 2019. december 29. vasárnap 15:00 - Petőfi Színház - Bérleten kívüli
  • 2019. december 28. szombat 19:00 - Petőfi Színház - Bérleten kívüli
  • 2019. december 28. szombat 15:00 - Petőfi Színház - Bérleten kívüli
  • 2019. december 17. kedd 17:00 - Petőfi Színház - Felsős összevont II.
  • 2019. december 16. hétfõ 17:00 - Petőfi Színház - Felsős összevont I.
  • 2019. december 12. csütörtök 17:00 - Petőfi Színház - Felsős összevont IV.
  • 2019. december 11. szerda 17:00 - Petőfi Színház - Felsős összevont III.

Kapcsolódó galéria